A hálózatos licencelés esetén egy erre a célra kijelölt szerver számítógép a kiválasztott kliens számítógépeken folyamatosan kezeli a licenceket. Ebben az esetben számos számítógépre telepíthető a szoftver, de csak annyi helyen fut egyidőben, amennyire a licenc alapján jogosultak vagyunk.
Például az irodában öt számítógépen használnák a szoftvert, de nagy valószínűséggel egyidőben maximum hárman. Ebben az esetben 3 db licenc és 3 db hálózatosítás vásárlása mellett mind az öt számítógépre telepíthető a szoftver, egyidőben viszont csak három számítógépen (bármelyik három számítógépen) lesz futtatható.
Használat hálózaton belül
A vállalati hálózaton belül a szerver számítógép végzi a kliensek igényei alapján a licencek kiutalását és visszavételét. A kliens számítógépen a szoftver indulásakor a licenckezelő ellenőrzi a szabad licencek számát, majd ha ez megfelelő, akkor kiutalja a licencet az igénylő számítógép számára. A szoftverből való kilépéskor a licenckezelő visszaveszi a licencet, így az máris felszabadult egy másik számítógép javára, vagy ugyanazon számítógép későbbi használatára. Ugyanazon a számítógépen többször indított szoftver esetén is csak egy licenc kerül felhasználásra.
Használat hálózaton kívül – Kölcsönzés
Ha egy számítógép leválik a vállalat hálózatáról, – ami a laptopok használatakor meglehetősen gyakori – akkor egy licenc erre a számítógépre kikölcsönözhető. Ekkor a hálózat nélkül maradó számítógépen a kikölcsönzéskor beállított határidőig működik a szoftver. A kölcsönzés határidejének lejártával a licenc automatikusan (akkor is ha időközben nem csatlakozik a hálózathoz) visszakerül a licenckezelőhöz.
A kikölcsönzés idején a hálózatban maradt számítógépek csökkentett licencszámmal gazdálkodhatnak.
Licencszerver
A hálózatos licenckezelésre a hálózatban található bármelyik munkaállomás beüzemelhető, nem kell annak feltétlenül a szó szoros értelmében szerver számítógépnek lennie (de lehet). A szerver számítógépen, a licenckezelő programban folyamatosan nyomon követhetjük a licenckezelés eseményeit: láthatjuk a lefoglalt és a szabad licencek számát, a licenckérő felhasználókat, számítógépeket. A licenckezelés automatikus, nem kell erre a célra a felhasználónak külön programot futtatnia, csupán a szerver számítógép bekapcsolt állapotára van szükség.
Licencszervert támogató operációs rendszerek:
- Windows 7 / 8 / 8.1 / 10 32 vagy 64 bit
- Windows 2012 Server R2 64 bit
- Windows 2012 Server 64 bit
- Windows 2008 Server R2 64 bit
- Linux 32 vagy 64 bit
- Red Hat Enterprise Linux 5 / 6 / 7
- SUSE Linux Enterprise 11
- Mac OS X version 10.8 vagy újabb
Rendszerkövetelmények »
Licencszerver letöltése »
Licencszerver beállítása »
Bővítés
Újabb licencek vásárlásakor nem kell se a kliens számítógépeken lévő szoftvereket, se a licenckezelő szoftvert újratelepíteni, hanem elegendő a jogosultságért felelős licencfájlt lecserélni.